Mikor eltervezzük épületünk tető szerkezetének felújítását, cseréjét, általában az alábbi kérdéseket tesszük fel magunknak, melyek alapján döntésünket átgondolva meg tudjuk hozni.
A következőkben szeretnék némi segítséget adni, melyek tudatában talán segítek a döntés meghozásában.
Vegyük sorra az alapvető kérdéseket:
1, Milyen anyagokat is építsünk be?
Több összetevőre is keressük a választ. Tudnunk kell mi lesz a tetőfedő anyag,/ cserép, pala, zsindely, cserepes lemez, stb,/
Ha cserép akkor szinte biztos, hogy csak azokat a tetőket tudjuk cserépfedéssel felújítani, melyen az eredeti tetőfedő anyag is cserép volt, mivel a cserép fedések súlya elérheti az 50kg/m2 is.
Ha zsindely fedés a cél, akkor szinte bármely tetőfedő anyaggal fedett tetőt felújíthatjuk, mivel itt viszonylag kismértékű súlyterhelést kap a tetőszerkezet. Bár igaz a zsindelyfedés alá deszkázott vagy OSB lap aljzat szükséges, de ez még közel sem oly teher, mely túlterhelést okoz, főleg ha a meglévő fedés is bontásra kerül, / cserép vagy palafedés/ akkor szinte ugyan ott tartunk.
Ha cserepes lemez. Napjaink egyik leg elterjedtebb és alkalmazott tetőfedő anyag, melynek alap anyaga, mint a nevében is benne van, lemez.
Általában 0.45mm-0,5mm vastag kétoldalt horgany réteggel bevont, majd a külső felületén több alapozó réteggel ellátott és színre festett, belső felületén alapozó réteggel ellátott acéllemezről van szó. Számtalan színben kapható, így az egyedi szín igényeket is ki lehet vele elégíteni.
A cserepes lemezel történő tető felújításokat főleg azbeszt palafedéseknél alkalmazzák, mivel a meglévő fedést nem kell lebontani, hanem közvetlen a meglévő fedésre szerelhető. Természetesen új építésű tető is fedhető vele, vagy meglévő cserépfedésnél is alkalmazható, de akkor ott, bontani kell.
Ha lemez cserép: Az alapanyag itt, is mint a cserepes lemeznél, a különbség a méretben és a külső fedő rétegben van.
A fedő réteg műgyantával ragasztott kőzúzalék. Szinte mintha egy beton cserépfedést látnánk Pl: "Bramac alpesi". Alkalmazási elterjedése a vetélytárséval /cserepeslemez/ azonos. Főleg elöregedett pala fedésű tetőket újítanak fel vele, bár találkozhatunk új tetők fedéseként is vele. A bevonatnak köszönhetően nagyon egyedi a megjelenése.
2.Bontsunk, vagy csak felújítsunk?
Na, igen, ez már fogós kérdés. Mint az előzőekben taglaltuk egyes fedési fajtáknál minden képp bontani kell a régi tetőfedéseket és annak léc vázát. A szerkezet bontása csak ritkán indokolt, némi szerkezeti erősítéssel vagy cserével meg lehet oldani a kisebb problémákat.
Mivel mi most a tetőfelújítással járó megoldásokat keressük nem a komplett új tetőket akarunk készíteni, ezért nem is térnék ki a teljes tető cserével járó kérdésekre.
Lássuk mikor is kell lebontanunk a meglévő tetőfedést és annak lécezését.
Miért is? Mert a meglévő palafedésre, bontása nélkül is tudunk lécezni, fóliázni, deszkázni, szigetelni, tetőfedést szerelni!
3.Garancia?
A Sági Bádogos Kft, egyedül állóan vállal garanciát az általa felújított, és új tőkre. Bővebben:
4. Mennyibe is fog kerülni?
Talán az egyik leg fontosabb kérdés mely befolyásolhatja döntésünket. Sose feledjék, az olcsó dolgok általában nem váltják be a hozzá fűzött reményeket és a felújítás egy életre szóló döntés.
Rövidesen egy táblázatot is feltöltünk, melynek kitöltésével egy hozzávetőleges összeget is kaphatunk.